Április 2-a, Andersen születésnapja 1967 óta A gyerekkönyvek nemzetközi napja. Az IBBY minden évben az egyik tagországát kéri fel arra, hogy tervezzen plakátot és írjon üzenetet a világ olvasói számára. Idén a lettországi Inese Zandere üzenetét olvashatjuk (Rét Viktória HUBBY-tagunk fordításában) és Reinis Petersons plakátját csodálhatjuk.
EGY KÖNYVBEN A KICSI IS NAGY
Az ember ritmushoz, szabályossághoz való vonzódása olyan, mint amikor a mágneses erő elrendezi a fémforgácsot egy fizikai kísérletben, vagy amikor a hópehely vízből formálódó kristályokat alkot. Egy mesében vagy versben a gyerekek az ismétlést, a refrént, a mindenki számára érthető motívumokat élvezik, hiszen ezekre minden alkalommal újra rácsodálkozhatnak — ezek adják a szöveg szabályosságát. Ezektől lesz gyönyörű rend a világban. Ma is emlékszem, kisgyerekként mennyit kínlódtam magamban az igazságossággal és a szimmetriával, a bal és a jobb egyenlő jogaival: ha ritmust kopogtam az asztalon, mindig megszámoltam, hányszor kerül sor az egyes ujjaimra, nehogy valamelyik megsértődjön. Általában úgy tapsoltam, hogy a bal kezemmel ütöttem a jobbra, de aztán úgy gondoltam, ez nem igazságos, és megtanultam fordítva is tapsolni — hogy a jobb kéz tapsa a bal kézen csattanjon. Persze vicces ez az igazságosságra való ösztönös törekvés, de ez is csak azért van, mert a gyerekek alapvetően arra vágynak, hogy a világ ne legyen féloldalas. Mindig úgy éreztem, hogy ez az egyensúly az én felelősségem.
A gyerekek vershez és meséhez való vonzódása ugyanebből az igényből eredeztethető: arra van szükségük, hogy rendszert teremthessenek a világ káoszában. A bizonytalanságból minden a rend felé tart. A mondókák, a népdalok, a játékok, a mesék és a versek — ezek a rendezett ritmusú létformák mind segítik a kicsiket, hiszen strukturált jelenlétet tesznek lehetővé számukra a nagy káoszban. Az ösztönök szintjén biztosítják őket, hogy a világban lehetséges a rend, és hogy mindenkinek megvan a maga helye. Ez a legfőbb cél: a szöveg ritmikus elrendezése, a betűk, a sorok, a látványvilág, a könyvről mint jól szerkesztett egészről való benyomás. A kicsiben megjelenik a nagy, és mi ezt képezzük le a gyerekkönyvekben, még akkor is, ha Isten vagy a fraktálok eszünkbe sem jutnak. A gyerekkönyv varázslatos erő, ami a gyerekek óriási élni akarását és élni tudását hirdeti. Az élethez való bátorságukat hirdeti.
A könyvben a kicsi mindig nagy, méghozzá azonnal, nem csak akkor, amikor az ember felnő. A könyv rejtély, amiben olyasmit is találhatunk, amit nem kerestünk, vagy amit nem érünk el. Amit az olvasó egy bizonyos életkorban még nem fog fel az agyával, lenyomatként marad meg a tudatában, és később is kifejti hatását még akkor is, ha nem érti pontosan. Egy képeskönyv a bölcsesség és a kultúra kifogyhatatlan tárháza lehet még a felnőttek számára is, ahogy a gyerekek is olvashatnak felnőtteknek szánt könyveket, és megtalálhatják bennük a saját történetüket, egy-egy utalást, ami épp szárba szökkenő életükre vonatkozik. A kulturális kontextus formálja a gyerekeket, megágyaz a jövőbeli benyomásoknak, akárcsak a megpróbáltatásoknak, amiket egyszer majd túl kell élniük úgy, hogy közben egészben maradjanak.
A gyerekkönyv a kicsi nagyságának tiszteletét jelenti. Egy olyan világot jelent, ami minden alkalommal újrateremtődik; játékos és gyönyörű komolyságot jelent, ami nélkül minden, így a gyerekirodalom is hiábavaló.
Forrás: HUBBY
