• Európa-napi sikerek

    Ma rendezték meg a Europe Direct Szeged és a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár szervezésében az Európa-nap vetélkedő döntőjét a Somogyi-könyvtár előtti téren. Az online teszteredmény alapján mindhárom rókusis csapat bejutott a második fordulóba. 

    A Hódossy Nóra, Kávai Gorka, Nagy Dóra, Nagy Eszter alkotta "A mi Európánk" csapat az olaszországi  Genovát vitte színre. Azért, hogy igazán Olaszországban érezzük magunkat, Dóri anyukája még pizzát is sütött a csapatnak. Persze miután betöltötte kellékbeli szerepét a két pizza, azonnal el is fogyasztották a lányok. 

    A csapat 3. helyezett lett.



    Az "Európa szíve" csapatnak Prágát kellett bemutatni a színpadon.  A csapat tagjai: Dweik Panna, Kopasz Lotti, Meszlényi Viktória, Nagy Krisztina Roxána. A csapat még Kisvakond és Svejk bőrébe is belebújt. Na és persze egy igazi cseh dal eléneklése sem maradhatott el.

    A csapatnak a 2. helyet ítélte a zsűri.



    A Pintér Nóra, Soós Izabella, Soós Krisztina, Szarka Dominika alkotta "Europe Girls" csapat a belga Brugge városát mutatta be a közönségnek. A csapat "elvarázsolódva" járta be a belga város nevezetes helyszíneit. Volt itt belga sör, csipketerítő, igazi belga csokoládé és még flamand népdal is. 
    A zsűri az 1. hellyel jutalmazta a csapatot.


    Mindannyian a 4.a osztály tanulói.

    Az Europe Direct ajándékcsomag mellett a csapatok színházjegyet, Aquapolisz fürdőbelépőt és egy kulisszák mögötti színházlátogatást kaptak ajándékba. (Így már meg is vannak a következő közös programok...)

    A helyezéseket nem is kellene figyelembe vennünk, nem az számít, hogy melyik csapat hányadik lett. Igazából egy csapat voltunk. Közös munka eredménye volt ez a sikeres nap.  Ennek bizonyítéka a közös éneklés és ahogy egymásnak hoztak kellékeket, jelmezeket a lányok.

    A szabadidőben a lányok mindenféle totót tölthettek ki, különféle kreatív játékokat játszhattak. Reméljük, hogy jövőre is lesz vetélkedő, mi ott leszünk!